Windows to Europe

Dragomán György

A jövőszökő

Jövőszökőnk csámcsogva eszi a sonkát.

Kér még, Anya mondja neki, hogy nincs több, de A jövőszökőnk ezen csak nevet, mondja neki, hogy ne hazudjon, pontosan tudja, hogy ott a hűtő második polcán még tizenöt deka közepes minőségű pármai, három nappal ezelőtt vette apám, mert hirtelen megkívánta, de már nem fogja soha megenni, szóval hozza csak be anya, mert jó helyre fog az kerülni, bele az ő hasába, jobb helyre nem is kerülhetne, és hozza be szépen hozzá azt az üveg aszút is, amit a szekrény tetején dugdos és nekem szánt érettségi ajándéknak, jól fog az csúszni nagyon a sonkára.

A jövőszökőnk szürkés bőrű, nagydarab kopasz ember, én engedtem be a lakásba, úgyhogy lelkiismeret furdalásom van, anya megmondta, hogy senkit se engedjek be, én meg tessék, nem hallgattam rá, de A jövőszökőnk azt mondta, őt apám küldte, aztán megmondta a titkos jelszót is, amit apával beszéltünk meg ilyen esetekre. Bejött, körülnézett, beleszagolt a levegőbe, azt mondta, pont olyan a lakásunk, mint amilyennek képzelte, csak épp ezt a finom szagot, ezt nem tudta elképzelni, ezt a finom lakásszagot, ott, ahonnan ő jön, ott ilyen már nincsen, ezzel ledobta magát a kanapéra és kiküldött a konyhába sörért.

Amikor már negyedszerre küldött ki, akkor mondtam, hogy most már elég lesz, most már felhívom apát, erre azt mondta, hogy nagyon jó, hívjam nyugodtan, de meg is spórolhatom magamnak a fáradságot, mert az irodában öt csengetés után fogják felvenni, Marcsi néni fog beleszólni a telefonba, és azt fogja mondani, hogy nincs ott apám, és utána nagymamáékat fogom felhívni, és ott a bejárónő fogja felvenni, azt fogja mondani, hogy nem tudja nagyapát adni, mert épp füvet nyír, és apáról ő se fog tudni semmit, és így tovább, végigmondhatja nekem előre az összes helyet, amit fel fogok hívni, mert mindent tud előre, és én egyre kétségbeesettebb leszek, és a végén a rendőrséget is fel fogom hívni, és tizenhétszer fogom hagyni kicsengeni, de akkor se fogják felvenni, és akkor majd sírni fogok, és kétségbeesetten be fogom neki mégiscsak hozni azt a sört, menjek csak, csináljam csak végig, bizonyos dolgokat nem lehet megspórolni, és akkor én kérdeztem, hogy honnan tudja előre, és akkor ő azt mondta, hogyha most elmondaná, akkor úgyse hinném el, de ha végigcsináltam az egész szarakodást, és még az óvodát is felhívtam, ahol anya dolgozik, és Ilka néni csak negyedszerre értette meg a nevem a hüppögő sírástól, és beszéltem végre anyával, és sírva könyörögtem neki, hogy jöjjön már haza, na, azután már talán el fogom hinni, úgyhogy menjek csak, menjek, meglátom, minden úgy lesz, ahogy ő mondja.

Amikor anya behozza a sonkát, A jövőszökőnk visszaküldi a konyhába azzal, hogy tegye szépen a rendes ünnepi porcelántányérra, ne bohóckodjon itt a hétköznapi fajansszal, és ne csináljon úgy, mintha elfelejtette volna az aszút, hanem hozza csak szépen a kristálypohárral együtt, persze tudja, hogy hiába beszél, még kétszer ki kell majd a konyhába zavarja anyát, mielőtt észhez tér, és kibontja az a bort, de hát nincs mit csinálni, van, amit nem lehet megspórolni.

Én A jövőszökőnket figyelem, közben lassan kúszok oda a fotelhez, kihúzom a nadrágomból apám finn tőrét, rávetem magam A jövőszökőnkre, de nem találom el, a kés a fotelbe fúródik, mert A jövőszökőnk felkapja az asztalról a hajómodellem, amin dolgoztam, pont, amikor becsengetett, és azzal vág pofán, de úgy, hogy hanyatt esek, lenyeli a sonkát, a zsíros arcát beletörli apám kasmírsáljába, aztán odadobja, hogy töröljem meg vele a véres orromat, és örüljek, hogy csak akkorát kaptam, amekkorát, tudta előre, hogy késsel fogok rámenni, bár érti, hogy rosszul vettem, hogy kihányta az apám cuccait az ablakon, közben anya is bejön a többi sonkával meg az aszúsüveggel, A jövőszökőnk azt mondja, üljön le és tegye le a tálcát, mert ha állva hallgatná, amit most mondani fog, akkor elejtené, és azért kár lenne, mert amit most elmond, az nekünk bizony fájni fog, bőgni fogunk, zokogni, meg minden, de azért elmondja, van, amit nem lehet megspórolni, szóval apám nem fog hazajönni, mégpedig azért nem, mert meghalt, azért, mert ő maga lökte be személyesen a metró alá, direkt úgy szökött vissza ide hozzánk, hogy az legyen az első dolog, amit megtesz, és hát az is lett, és most, hogy a mérnök úr már csak egy hulla, hát ezután már ő fog itt lakni velünk helyette, jó lesz, ne féljünk, eleinte kicsit utáljuk majd, de aztán megszokjuk és megszeretjük, tudja előre ezt is, egyszer-egyszer fel kell majd pofozzon, van, amit nem lehet megspórolni, de ne féljünk, majd mindig szól előre, hát persze, milyen jövőszökő lenne, hogyha nem szólna, pont azt fogjuk legjobban szeretni benne, hogy mindent tud majd pontosan előre, most már biztos megértettük, hogy miért, de nem baj, azért elmondja ő feketén-fehéren, mert van, amit nem lehet megspórolni, ő a mi saját személyes jövőszökőnk, pár órával azelőttről szökött ide hozzánk, hogy végleg elpusztul a bolygó, és nem egyedül jött, hanem sokan jöttek együtt, ide vissza ebbe a szép huszonegyedik századba, amikor még majdnem minden rendben volt, mert mindegyik jövőszökő más-más családot választott, majdnem mindegyiknek jutott, és ő a miénk, ő direkt minket szemelt ki magának, ránk licitált, minket nyert meg a nagy osztozkodó árverésen, és most végre itt van nálunk, és itt is marad, azért, hogy itt, velünk együtt a lehető legnagyobb évezettel töltse el azt a kis időt, ami még hátravan.

Azt mondja örülhetünk, mert rajta keresztül beleláthatunk egy kicsit a jövőbe, hát mindig is ezt akartuk, hát nem teljesült szépen ez a kívánságunk, de bizony teljesült, most szépen el fogja mesélni nekünk a világvégét, szép részletesen szép alaposan.

...

Este van, álmos vagyok, fáradt vagyok, aludni akarok, a jövőszőkönk nem hagyja, csak beszél és beszél, azt mondja, mindjárt alhatok, mindjárt mindjárt, csak még egy történetet elmesél a világvégéről.

Álmos vagyok, fáradt vagyok, aludni akarok, mondom, hogy nem érdekel, hagyjon már a világvégével, mindent tudok már a világvégéről, már sokszor elmesélte, nem tehetek róla, aludni akarok.

A jövőszökőnk ezen csak nevet, hogyne tehetnék róla, hogyne, hogyne tehetnék. Ha most pucérra levetkőznék és kiszaladnék az erdőbe, és ott élnék halálomig, s ettől kezdve mind csak bogarakat és gyökereket ennék, egyebet semmi mást, már akkor is késő lenne, akkor is megtettem volna már a magamét a világvégéért, gondoljam csak meg, hogy mennyit mostam a hajam, mennyit mostam a fogam, mennyit töröltem a fenekem ez alatt a tizenkét év alatt, tudjam meg, hogy minden egyes alkalommal, amikor lemostam a kezemről valami kis koszt, hozzátettem egy szem homokot ahhoz a nagy hegyhez, ami majd egyszer, nem is olyan sokára, ráomlik a világra.

Mondom neki, hogy mit homokhegyezik nekem, hát tegnap még nem ezt mondta, tegnap még savesőről mesélt, hát nem emlékszik, hogy a ruháimat vette számba, hogy hányszor vettem tiszta zoknit és tiszta alsót fölöslegesen, hogy az mind-mind egy csepp lesz majd a pusztító savesőben?

És hogy azelőtt való nap meg az iskolával jött, meg az óvodával, meg a dzsúdóedzéssel, hogy ahányszor csak anya odavitt, azzal a böhömnagy autóval, ahelyett, hogy szépen gyalog mentem volna a kicsi lábacskámon, az is mind-mind egy szikra volt a lángtengerben, ami majd magába olvasztja és tüzes lánggá, fekete pernyévé égeti a világot.

A jövőszökőnk erre azt mondja, nagyon megjött a hangom, csak nem akarok egy pofont?

Mondom, hogy pofozzon csak, tudom, hogy az lesz, nehogy azt higgye, hogy csak ő látja előre a jövőt, hanem én is tudtam egyből, mi lesz, mikor kinyitottam a számat, mert tudja meg, hogy megismerem a fejtartásáról, hogy ütni fog, de akkor se járja, hogy összevissza hazudik nekem a gyilkos jégcsapokról, meg a tűzesőről, meg a jégviharról, meg a nagy homokhegyről, meg a savtengerről, egyszerre mindegyik csak nem pusztíthat el? Ha tényleg a jövőből szökött ide a világvége elől, ahogy mondja, akkor neki csak tudnia kell, hogy melyik lesz!

A jövőszökőnk erre nem pofoz meg, hanem könyökkel vág gyomorszájon, úgy, hogy nem kapok levegőt, tüzes karikák táncolnak a szemem előtt, a könnyem is kicsordul, s a torkomban is feljön a keserű epe savja.

Azt mondja, ugye, hogy erre nem számítottam? Gyakorolnom kell még ezt jövőbelátást, mert ha tizenegy napon át pofont kapok, attól még a tizenkettediken kaphatok könyökgyomrost, hát nem?

Hát de, mondom, rögtön, amikor megjön a lélegzetem, szereti, ha azt mondom hogy hát de, mindig velem mondja ő is, hát de, és nevet hozzá, de bizony, ezt viszont jobb, ha nem mondom vele, ezt már csak egyedül szereti hozzátenni.

Hát de, mondja, de bizony, kacag, reng a pocakja.

Szóval a világvégével az a helyzet, hogy azt ő nem várta meg, se ő, se senki más az emberiség maradékából, hát hogy is várták volna meg, még jó, hogy nem várták meg, mert akkor hogy szöktek volna vissza ide hozzánk, ebbe a szép kényelmes, gazdag, kövér múltba, ami nekem a jelen? Hő?

És különben is, nem lesz vége a világnak, az túl nagy ahhoz, hogy csak úgy plopp, vége legyen, nézzek csak fel az égre egyszer, a többi boldog csillag, az ott virít majd ezután is, vagy ki tudja, lehet, már azok se virítanak, csak a fényüket látjuk, ki nem szarja le, szóval lehet, hogy egyszer, nem is olyan sokára, azok is mind kihunynak szépen, de ő azt a maga részéről nem is tudja, és nem is akarja garantálni, mert minek, hát mi ő, az atyaúristen? Nem, csak egy egyszerű talpas a jövőből, egy a párból, aki megússza, egyelőre legalábbis. Hát nem?

Hát de, de bizony.

Na de a világvége, az, amelyik elől ideszöktek, az csak ennek a bolygónak lesz a vége, vagy legfeljebb ennek a naprendszernek, vagy lehet, hogy még annyinak se, lehet, hogy csak az élet pusztul el ezen a sárgolyón, de lehet még az se egészen, csak az a mifajtánk, ez az oxigén alapú. Nem lehet megmondani.

De hogy ők építettek egy ilyen gépet, egy ilyen jövőbenézőt, vagy jövőbelátót, egy ilyen kukkert, vagy hogy magyarázza, egy gépet, amelyik tíz évre vagy tizenkettőre előre lát a jövőbe. S akárhányszor abba belenéztek, mindig csak ugyanazt látták. Ugyanazt az üres szürkeséget, ugyanazt az egyforma semmit.

A jövőszökőnk elhallgat, tudom, hogy a szürkeségre gondol, tudom azt is, hogy nem sokáig fogja kibírni.

A szürkeség a világvége, és az eljön, akármit csinálunk, mondja.

Ha a fájdalom felől nézem, akkor mindegy, hogy most büntetésből azért, amit a jövővel csináltunk, vagy ki tudja, csinálni fogunk, felpofoz, vagy belém rúg vagy kiutal még egy könyökgyomrost.

A fájdalom felől nézve az én szempontomból a lényeg egyedül a fájdalom lesz. Hát nem?

Hát de.

Debizony.